EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

írásos rögzítése,

egyrészt Csabrendek Község Önkormányzatának Képviselő-testülete /Magyarország/,

másrészt OBEC VEźKÉ ÚźANY Képviselő-testülete /Nagyfödémes Község - Szlovákia/

között a két település 1996-ban megkötött kapcsolatteremtésének megerősítése, rendszeressé tétele és továbbfejlesztése céljából.

Jelen megállapodásban szerződő felek az együttműködés főbb irányait és elemeit az alábbiak szerint határozzák meg és rögzítik:

1./ Szorosabbá tesszük és támogatjuk az együttműködő két település kapcsolattartását a gazdasági élet területein. A települések hasonló vállalatai között lehetőséget teremtünk a szakmai tapasztalatcserére, szakemberek képzésére. A gazdasági együttműködésben érdekelt felek számára maximális támogatást kívánunk biztosítani. Az eltérő gazdasági irányok, technológiák területén törekszünk az ismeretek és tapasztalatok kölcsönös átadására.

2./ A két település vállalkozói számára küldöttségek tapasztalatcseréje, termékbemutatók és szakmai konferenciák útján is biztosítjuk a kapcsolatteremtést, megismerkedést, mely események elősegíthetik életképes, közös vállalkozások létrejöttét.

3./ A két település polgárainak egymáshoz közelebb kerülését szolgálja a települések történelmi, földrajzi és kulturális ismeretanyagának kölcsönös propagálása. Ennek érdekében a testvértelepülések képviselő-testületei az oktatás, a sport és a kulturális élet területén dolgozó szakemberekből álló küldöttségeket delegálnak és fogadnak. Biztosítják a fenti területeken jeleskedő diákok cserelátogatását, helytörténeti kiállításokat, esetleg helyismereti vetélkedőket tartanak. A sportélet területén alkalmat teremtünk a települések sportolóinak egymással való megismerkedésére és megmérkőzésére. Lehetőség mutatkozik sportbemutatók tartására, közös sportrendezvények szervezésére.

4./ A kulturális és művészeti életben biztosítani kívánjuk az alkotótáborokon való részvételt, a két település zenészeinek, képzőművészeinek, tánccsoportjainak, amatőr és profi művészeinek és művészcsoportjainak megismerkedését, rendszeres kapcsolattartását, vendégszerepléseit. Minden eszközzel támogatjuk az egyesületek és önszerveződő polgári közösségek kapcsolatfelvételét és rendszeres kapcsolattartását a két település vonatkozásában.

5./ Jelen megállapodással testvértelepülési rangra emelt kapcsolat alakulása szempontjából a két település fiataljainak találkozása meghatározó lehet, ezért különös figyelmet fordítunk a fiatalok képviselőinek meghívására, vendégül látásra.

6./ A szerződő felek mindent megtesznek annak érdekében, hogy a két település együttműködése és kapcsolatai széleskörűek legyenek. E kapcsolat alapmomentumának tekintik jelen szerződés megkötését.

7./ A kapcsolattartás tapasztalatainak megvitatása és új együttműködési irányvonalak meghatározása céljából a települések képviselő-testületei évente szakmai találkozót szerveznek. Ezen találkozón külön megállapodásban rögzítik az éves együttműködési programot.

8./ A két település kapcsolattartásában való közreműködéssel a felek közös helyszíni képviselőjükként a Polgármestereket bízzák meg.

9./ Jelen megállapodás a szerződő felek egyező akarata esetén határozatlan ideig érvényben marad.

10./ Szerződő felek tudomásul veszik, hogy jelen megállapodásra vonatkozó felmondási szándékukat 3 hónappal a felmondást megelőzően a másik fél képviselő-testületénél kezdeményezni kell. Előzetes indítvány hiányában a szerződés nem bontható fel.

11./ Jelen szerződés a szerződő felek aláírása napján, annak szlovák és magyar nyelvű változatával lép hatályba.

12./ Szerződő felek jelen megállapodást, mint akaratukkal mindenben megegyezőt elolvasás és tudomásul vétel után írják alá.

Nagyfödémes, 2006. július 16.

Turcsi József                                        Ing. Frantisek Gőgh
Csabrendek Község Önkormányzata                      Obec Vežké Úžany                
Polgármester                                Polgármester